A focimeccs sorsdöntő pillanata: a védő rövidgatyája váratlanul lecsúszott. | Ranga


A szünetben egygólos hátrányban volt a Tranmere Rovers az angol negyedosztályban (League Two) a Doncaster Rovers otthonában, majd az 54. percben még nehezebb helyzetbe került a vendégcsapat, miután második sárgával kiállították a walesi védőt, Tom Daviest.

A mérkőzés végső kimenetele a 66. percben dőlt el, amikor egy előrevágott labda érkezett, amelyért a hazai csapat játékosa, Luke Molyneux és a látogatók védője, Jordan Turnbull indult meg. Turnbull ügyesen el tudta pöckölni a játékszert, viszont az ütközés következtében Molyneux a földre került. A védő nemcsak hogy megnyerte a labdát, de a baleset miatt a rövidnadrágja is lecsúszott. Turnbull azonnal jelezte a játékvezetőnek, hogy problémája akadt a felszerelésével, azonban a bíró nem állította meg a játékot. Ekkor Patrick Kelly kihasználta a helyzetet, és betalált, megszerezve a Doncaster csapatának második gólját.

A Doncaster végül 3-1-re nyerte meg a meccset, ami után a harmadik helyen áll a Walsall és a Port Vale mögött. A Tranmere viszony a tabella másik felében tanyázik, mivel mindössze 19. a 24 csapatos mezőnyben.

Related posts