A hétvégén még a győzelem édes ízét élvezték, de a hétfő reggel drámai fordulatot hozott: letartóztatták a belga válogatott kapitányát.


Radja Nainggolan, a korábbi belga válogatott labdarúgó, letartóztatásra került a Dél-Amerikából Európába irányuló kokaincsempészettel összefüggő nyomozás keretében – tájékoztatott a brüsszeli ügyészség.

A szövetségi rendőrség hétfő reggel 30 házkutatást tartott, főként Antwerpen és Brüsszel térségében, a nyomozás keretein belül. Az ügyészség megerősítette, hogy Nainggolant őrizetbe vették.

A hivatalos nyilatkozat alapján a vizsgálat fókuszában a Dél-Amerikából érkező kokain antwerpeni kikötőn való behozatala és annak belgiumi forgalmazásának megszervezése áll.

A 36 éves, 30-szoros belga válogatott középpályás pályafutása csúcsán az AS Roma és az Inter játékosa volt, tavaly az indonéz Bhayangkara csapatában futballozott. Miután nyáron szerződést bontott, nem volt csapata fél éven át, a hétvégén azonban a belga másodosztályú Lokeren-Temse csapatában lépett pályára, és a Lierse elleni 1-1-es hazai döntetlen során góllal mutatkozott be, amelyet szögletből szerzett.

Az Új csapata a legfrissebb közleményében jelezte, hogy a letartóztatásáról a médián keresztül szerzett tudomást.

Related posts