A középszerűség kultúrája egy olyan jelenség, amely a mindennapi életünk minden szegmensében megnyilvánul. Ez a jelenség gyakran a komfortzónákban való beragadás, a kihívások elkerülése és az átlagosságra való törekvés formájában mutatkozik meg. Az embere

Ezt a posztot most kivételesen Vivek Ramaswamy jegyzi az X platformon. Ő Trump egyik legferventebb támogatója, egy milliárdos üzletember, és az alábbi szöveget még Elon Musk is jóváhagyta. Nagyon, nagyon, nagyon erőteljes. Első ránézésre szinte lehetetlennek tűnik, de annyi minden látszott már így első pillantásra legyőzhetetlennek. Átadom a feladatot a GPT-o1-nek, hogy szépen lefordítsa, a fordítást pedig a poszt alján találjátok. Ezt követően én írok egy külön posztot.

**************************************************

A legnagyobb technológiai vállalatok gyakran választanak külföldön született és első generációs mérnököket a "helyi" amerikaiakkal szemben, nem azért, mert az amerikaiak intelligenciája valamilyen módon alacsonyabb lenne (ez egy felületes és téves magyarázat).

A lényeg egy kulcsszó körül forog: kultúra. Az igazán nehéz kérdések nehéz válaszokat kívánnak, és ha valóban elkötelezettek vagyunk a problémák megoldása iránt, szembe kell néznünk a VALÓSÁGGAL: Az amerikai kultúra túl sokáig állította a középszerűséget a kiválóság fölé – legalábbis a 90-es évektől kezdve, de valószínűleg ennél is régebb óta.

Ez nem főiskolán kezdődik, hanem már fiatalon. Egy olyan kultúra, amely a bálkirálynőt ünnepli a matematikai olimpia győztese helyett, vagy a sportolót a végzős legjobbnál, nem fogja elősegíteni a legkiválóbb mérnökök kibontakozását.

Olyan kultúra, amely a "Boy Meets World" Cory-ját, a "Saved by the Bell" Zach-ját és Slater-jét, vagy a "Family Matters" című sorozatban Stefan-t Steve Urkellel szemben állítja előnyben, nem fogja elősegíteni a legjobb mérnökök születését. (Tény: Több olyan bevándorló szülőt ismerek a 90-es évekből, akik tudatosan korlátozták, mennyi időt tölthetnek a gyerekeik ezeknek a sorozatoknak a nézésével, mivel úgy vélték, hogy ezek a műsorok a középszerűséget népszerűsítik... és a gyerekeik ennek ellenére rendkívül sikeres STEM diplomákat szereztek).

Több olyan film, mint a Whiplash, kevesebb "Barátok közt" ismétlés. Több matematikai korrepetálás, kevesebb alvás parti. Több hétvégi tudományos verseny, kevesebb szombat reggeli mese. További könyvek, kevesebb tévézés. Több alkotás, kevesebb "lazítás." További szakkörök, kevesebb "lógás a bevásárlóközpontban." A legtöbb átlagos amerikai szülő gyanakodva néz az "ilyenfajta szülőkre." A legtöbb átlagos amerikai gyerek pedig megvetéssel tekint az "ilyenfajta gyerekekre." Ha az átlagosságra törekszel, akkor az átlagosságot fogod elérni.

Now close your eyes & visualize which families you knew in the 90s (or even now) who raise their kids according to one model versus the other. Be brutally honest. "Normalcy" doesn't cut it in a hyper-competitive global market for technical talent. And if we pretend like it does, we'll have our asses handed to us by China.

Ez lehet a mi Sputnik pillanatunk. Már korábban is felébredtünk a szendergésből, és most ismét megtehetjük. Trump megválasztása remélhetőleg egy új aranykor kezdetét jelzi Amerikában, de csak akkor, ha kultúránk teljes mértékben felébred. Olyan kultúrára van szükségünk, amely ismét az eredményességet helyezi előtérbe a megszokottsággal szemben; a kiválóságot a középszerűséggel szemben; az intelligenciát a konformizmussal szemben; a kemény munkát a lustasággal szemben. Ez az a feladat, ami előttünk áll, ahelyett, hogy áldozati szerepben tespednénk, és csupán vágyakoznánk (vagy törvényekkel próbálnánk) alternatív foglalkoztatási gyakorlatokat létrehozni. Bízom benne, hogy képesek vagyunk rá.

Természetesen! Kérlek, adj meg egy szöveget vagy témát, amiből szeretnéd, hogy egyedi változatot készítsek.

A vezető technológiai vállalatok gyakran választanak külföldön született, első generációs mérnököket az amerikai munkavállalók helyett, és ennek fő oka nem a veleszületett amerikai IQ hiánya, ami csupán egy kényelmes és téves magyarázat.

A mélyebb megértés kulcsa egy "c-betűs" fogalomra vezethető vissza: a kultúrára. A nehéz kérdésekhez elengedhetetlenek a határozott válaszok, és ha komolyan akarunk foglalkozni a problémák megoldásával, akkor szembe kell néznünk a VALÓSÁGGAL: az amerikai kultúra már jó ideje, legalábbis a 90-es évektől kezdve (de valószínűleg ennél is korábbról), a középszerűséget állítja a középpontba a kiválóság helyett.

Ez a folyamat nem az egyetemi évekkel indul, hanem jóval korábban. Egy olyan társadalomban, ahol a bálkirálynők ünneplése felülmúlja a matematikai tehetségek vagy sportolók elismerését, nehéz lesz igazán kiemelkedő mérnököket nevelni. Az értékek és prioritások már fiatal korban meghatározzák, hogy kiket tartunk példaképeknek, és ez kihat a jövő innovátoraira is.

Egy olyan kultúra, amely Coryt isteníti a "Boy Meets World"-ből, vagy Zack és Slater alakját emeli a "Saved by the Bell"-ben Screech fölé, vagy 'Stefan'-t részesíti előnyben Steve Urkel helyett a "Family Matters"-ben, nem fogja megteremteni a legjobb mérnököket. (Tény: ismerek több olyan bevándorló szülőt a 90-es évekből, akik tudatosan korlátozták gyerekeik tévénézését, mert ezeket a műsorokat a középszerűség piedesztálra emelésének látták... és a gyerekeikből később elképesztően sikeres műszaki diplomások lettek.)

Több olyan film, mint a Whiplash, kevesebb ismétlés a "Jóbarátok"-ból. Több idő a matek korrepetálásra, kevesebb pizsamaparti. Több hétvégi tudományos verseny, kevesebb szombat délelőtti mesenézés. Több könyv a polcon, kevesebb idő a tévé előtt. Több kreatív alkotás, kevesebb üres "lazulás". Több tudományos és tanórán kívüli tevékenység, kevesebb időtöltés a bevásárlóközpontban. Az átlagos amerikai szülők gyakran gyanakvóan tekintenek az "ilyen" szülőkre, míg az átlagos amerikai gyerekek gúnyosan néznek az "ilyen" gyerekekre. Ha úgy nősz fel, hogy a "normális" az elérendő cél, akkor a "normális" szintet is fogod megugrani.

Most csukd be a szemed, és merülj el a múltban, idézd fel azokat a családokat, akik körülötted voltak a '90-es években, vagy akár a jelenben is. Melyikük követett egy bizonyos nevelési modellt, és melyikük a másikat? Légy brutálisan őszinte önmagaddal! A "normális" már nem elég egy olyan hiperversenyképes globális munkaerőpiacon, ahol a technológia és az innováció gyorsabb, mint valaha. Ha elhisszük, hogy a megszokott út elegendő, akkor Kína, és más fejlődő országok, el fogják húzni a mézesmadzagot előlünk. Ne félj kockáztatni, és gondolkodj el azon, milyen értékeket és készségeket kellene erősítened ahhoz, hogy a jövőben meg tudj állni a helyedet!

Ez lehet a mi "Szputnyik-pillanatunk". Már korábban is felébredtünk szendergésünkből, és most ismét megvan bennünk a lehetőség, hogy ezt megtegyük. Trump megválasztása talán egy új aranykor hajnalát jelenti Amerikában, de ez csak akkor válik valóra, ha kultúránk is teljesen átalakul. Olyan kultúrára van szükségünk, amely újra az eredményekre összpontosít a "normális" keretek helyett; a kiválóságot helyezi a középszerűség fölé; a "kockaságot" ünnepli a megfelelni akarás helyett; és a kemény munkát értékeli a lustaság ellenében. Ez az a kihívás, ami előttünk áll, ahelyett, hogy az önsajnálat mocsarába süllyednénk, és csupán reménykednénk (vagy törvényi intézkedésekkel próbálnánk kiharcolni) az alternatív felvételi gyakorlatok létrejöttét. Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk ezt megvalósítani.