A nagy tréfa – Erwin Wurm művészetében a társadalomkritika sosem mentes a humoros fűszerezéstől. Művei nem csupán provokatívak, hanem egyben szórakoztatóak is, így a nézők a nevetés és a gondolkodás határvonalán egyensúlyoznak. Wurm játékos módon tálalja

Erwin Wurm életműve valóban lenyűgöző és friss, mintha egy színes, vibráló festmény elevenedne meg előttünk. Bár első pillantásra könnyed tréfákkal és humorral találkozunk, érdemes mélyebbre ásni a felszín mögé. A bécsi Albertina Modernben megrendezett kiállítás során felfedezhettük a leghíresebb kortárs osztrák művész sokszínű alkotásait, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak is.

Masszív tömbök és könnyed formák találkozása, szórakoztató koncepciók és éles társadalomkritika feszül egymásnak. Egyedülálló ötletek és precízen kidolgozott művészi nyelvezet, a mélység és a felszínesség, a komoly tétek és a kérdéses átverések egyesülnek Erwin Wurm, a kortárs osztrák képzőművészet kiemelkedő alakjának életmű-kiállításán, amely a bécsi Albertina Modern falai között bontakozik ki.

Az anyag beszippant és továbbgondolkodásra késztet, de ugyanakkor nem hagy kétségek nélkül. Ha katarzisközelbe kerülünk, az sem abban a formában történik, ahogyan várnánk. De talán nem is érdemes a katarzist játékba hozni, másféle hatásmechanizmusra épít itt minden. Wurm életművére ugyanis különösen jellemző ez a varázstalanított megközelítés - ez adja az eredetiségét, és egyben természetesen korlátokat is szab a művek befogadásának.

Közös szórakozásra invitál, miközben társadalomkritikájában mindig fellelhető egy kis humoros csavar.

a reprezentációt sohasem tolja túl a befogadhatóság határán, néha már túlságosan is készséges a művek szemlélőivel.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egész életműre érvényes lenne, hiszen az Albertina kiállításán valóban a művész teljes életműve előtt állunk, amelynek apropója Wurm 70. születésnapja. A Stájerországban született alkotó a nemzetközi művészeti színtér elismert tagja, amit a műtárgypiaci érdeklődés és a világszerte megrendezett kiállításai is tükröznek. Két városban is otthon érzi magát: Bécsben és New Yorkban, művei pedig a legfontosabb kortárs gyűjteményekben megtalálhatók. Néhány éve a budapesti Ludwig Múzeum is teret adott neki, főként egyperces szobrainak bemutatásával; ekkor egy műtárgyat is ajándékozott az intézménynek. A tárlaton olyan neves személyiségek, mint Dolák-Saly Róbert és Fábry Sándor is vezették az érdeklődőket - de ne hagyjuk, hogy ez elriasszon minket. Könnyen, sőt, néha talán túlságosan is könnyedén viccelődhetünk egy-egy Wurm-műről, de érdemes mélyebbre ásni a komikus felszín alatt.

A bécsi retrospektív kiállítás nagyjából a pályaívet követi kronologikusan, egy-egy fontosabb időszakra bővebben is kitérve. Az összképet nézve ugyanakkor nem annyira jellemző erre az életműre a hullámzás, de akár az útkeresés sem. Wurm elég határozottan tette fel már a 80-as években, pályakezdőként az őt izgató formai-tematikai kérdéseket, és ezektől nemigen tágított az elmúlt ötven évben, még ha más és más módon kísérelt is meg válaszolni rájuk.

Egy különleges életrajzi tény, hogy a művész eredetileg festői pályára vágyott, ám végül a szobrászképzésre tudott bejutni, ami új irányt adott művészi érdeklődésének, a térbeli formák felé. Korai munkáiban még érezhető ennek a „kényszerpályának” a hatása, de már ott is lenyűgöző kreativitással közelíti meg az anyagokat. A porszobrok – üvegtárlók, amelyekben hiányzik a műtárgy, de a helyét elfoglaló por nyomot hagy – Wurm legmerészebb alkotásai közé tartoznak. Még évtizedek elteltével is képesek felidézni a látogatókban a kamuriasztó hangját, miközben önironikus bájuk megkérdőjelezhetetlen. Majd, egy hosszú idő után, a legutóbbi években bemutatott Skins című torzószobor-sorozata is hasonlóan vizsgálja a hiányzó test által létrejött űrt, újabb gondolatokat ébresztve a nézőkben.

E két végpont között olyan alkotások sorakoznak, amelyek univerzális érvénnyel ruházzák fel Wurm életművét: a felfújt testek, a ruharétegekből összegyúrt szoboralakok, a túlsúlyos Porsche, az embertelenül keskeny családi ház, az egyperces szobrok, valamint az emberi formáktól mentes ruhaszobrok és a kockatestek. Összességében Wurm életművének gerince lenyűgözően üde, és évtizedek távlatából is kifejezetten friss és izgalmas hatást gyakorol.

Érdekes és elgondolkodtató, ahogyan a szobrászat lényegét felfedezi, miközben a humorral is játszadozik.

gondolok itt a két lábon járó gondolatbuborékokra vagy az agyongázolt puha óriáspisztolyra. A művészetszociológiai felmérések is azt mutatják, hogy a kortárs közönség a szobrászathoz tud a legkönnyebben kapaszkodókat találni. Wurm munkái éppen amiatt érdekesek, hogy miközben önmagukon keresztül kérdeznek rá a szobrászat, a szoborlét alapvető kérdéseire, ezek a kérdések éppúgy érvényesek lesznek a többi szobornak nevezett műre is, a minőségtől lényegében függetlenül. (Ennek fényében még szomorúbb, ahogyan a mi köztereinken a szobrászathoz viszonyulunk, Columbo hadnagytól az arany csodaszarvasig.)

Ha a kiállítás végén mégis hiányérzetünk támad, az valószínűleg abból fakad, hogy a radikalizmus megjelenését mintha túlságosan is próbálnák a könnyen fogyasztható formákba beszorítani. A felfújt piros Porsche nyilvánvalóan a fogyasztói társadalom kritikájaként értelmezhető, ahogy a "kiüresedett" ruhákban hiányzó emberi alakok is az uniformizált világ egyéniségek eltűnésének szimbolikájaként jelennek meg.

A párbeszéd gyakran a lényeg, ami megjeleníti a művészet igazi esszenciáját. Az egyperces szobrok varázsa éppen abban rejlik, hogy csupán a néző aktív részvételével jöhetnek létre, s ez az élmény csak rövid ideig tart. Mégis, sok esetben a hatás gyorsan elhalványul, és mire a következő terembe érünk, már el is szállt az érzés. A boltban pedig az egész már-már paródikus fordulatot vesz. Hiába szoktuk meg a Mona Lisához vagy Klimthez kapcsolódó zoknikat, a Basquiat-féle baseballsapkákat, vagy a Van Gogh-motívumú strandtörölközőket; kortárs művészek esetében a piac non-műtárgyi behatolása még inkább nyomasztó. Kaphatunk 50 euróért Wurm-aláírásos virsli alakú ceruzatartót, 70-ért plüssállatot ("Designed in Austria, Made in China"), vagy éppen 2,50-ért nyakba akasztható fém savanyú uborkát. Bár valahol ez is része a "nagy tréfa" szellemének, a távozásunkkor már nem érezzük olyan felszabadítónak a nevetést.