Amerikában döntött úgy, hogy véget vet életének, de a szíve mélyén mindig Budapest maradt az igazi szerelme.

36 éve, 1989. február 21-én vetett véget életének egyik legnagyobb írónk, Márai Sándor, aki Kassán született egy felvidéki szász jogászcsaládba. Születésnapja sem akármikor volt, napra pontosan 5 évvel József Attila világrajövetele előtt, a költészet napja tehát Márai, vagyis Grosschmid ünnepe is lehetne. Az író eredeti neve ugyanis ez volt, bár ha ma rákeresünk, Grosschmid Béni lesz az első találat, aki az író nagybátyja volt, jeles jogtudós.

Márai Sándor a nevének megváltoztatásáról 18 éves korában döntött, miután apja, aki szintén jogászként és politikusként tevékenykedett, nem szeretett volna, hogy a Grosschmid név a művészvilág fényében tündököljön. Gyerekkorát édesanyja körültekintő gondoskodása ölelte körül, különösen tragikus húga elvesztése után, aki egy otthoni baleset következtében távozott az élők sorából. Az anyai szeretet mellett apjával is szoros kötelék fűzte össze, olyannyira, hogy az "Egy polgár vallomásai" című művében ezt a regényben szereplő apafiguráról így fogalmazta meg: "Az egyetlen ember, akihez közöm volt." A fiatal Sándor, bármennyire is a legjobb nevelésben részesült, igazi kis ördög volt; gyakran váltott iskolát, többször megszökött otthonról, és nem riadt vissza semmilyen csínytől.

20 évesen találkozott Berlinben későbbi feleségével, Lolával, a szintén kassai úrilánnyal, akinek szülei foggal-körömmel ellenezték Márai közeledését. 3 évvel később a fiatalok titokban megszöktek, és csak polgári esküvőn keltek egybe. Ezt az író úgy kommentálta, hogy templomi esküvő híján ők voltak az első hippik. Korai sikereit verseivel aratta, később áttért a prózára, ahogy egyetemi tanulmányai miatt székhelyét is előbb Budapestről Lipcsébe, majd Frankfurtba és Berlinbe helyezte át. Itt fedezte fel Franz Kafkát, akinek első magyar fordítója lett. Amikor 1928-ban feleségével visszaköltözött Budapestre, Kosztolányi Dezsőék mellett laktak 20 évig, az Alagút közelében. Igazi budaivá vált, Pestre csak muszájból ment, ezért is írhatta: Budán lakni világnézet.

Ekkoriban a konzervatív és polgári értékek elkötelezett híveként regényei és naplóbejegyzései révén a Horthy-korszak polgárságának mindennapjait örökítette meg. Tollával nem csupán a szépirodalom terén alkotott, hanem aktívan harcolt a náci ideológiák ellen is. 1944-ben a német megszállás következtében visszahúzódott a nyilvánosságtól, de a háború után a szovjet befolyás erősödése újabb csalódást okozott számára, így ismét elhagyta az országot. Először Svájcba, majd Olaszországba és végül New Yorkba vette az irányt.

Az író 1956-ban bekapcsolódott a Szabad Európa Rádió magyar adásának szerkesztésébe, ám a forradalom bukása után végleg elhagyta hazáját, és családjával San Diegóban kezdett új életet. E városban folytatta írói tevékenységét, naplóiban pedig rögzítette mindazt, amit körülötte látott és megélt. Ezekből a feljegyzésekből tudhatjuk, hogy hosszú ideig jó egészségnek örvendett. Felesége azonban súlyos betegségekkel küzdött: megvakult és megsüketült, de Márai hűségesen ápolta őt. A honvágy évtizedeken át gyötörte őt; fájdalmasan hiányzott számára a nyelv és Buda. E kapcsolatáról a Füveskönyvben így fogalmazott:

A haza nem csupán tájak, hegyek és dombok összessége, nem csupán az elesett hősök emléke, az anyanyelv lágy dallama, vagy őseink csontjainak csendes nyughelye a temetőkben. A haza te vagy, minden egyes részeddel, testi és lelki valóságoddal együtt; ő táplál, ő ölel át és ő kísér el az úton, legyenek azok a szívszorító vagy éppen felemelő pillanatok, amelyek összefonják életed szövetét. Minden egyes napod, minden egyes élményed egy apró, de fontos részlet a haza történetében. Életed egy csepp az ő óceánjában, és minden lélegzetvételeddel hozzájárulsz e fenséges egységhez.

Márai műveit hazánkban hosszú időn keresztül nem publikálták, később pedig a kommunista rezsim miatt ő sem járult hozzá a megjelenésükhöz. A 80-as évek végén, miután elveszítette feleségét, testvéreit és fogadott fiát, súlyos csapások érték, és rákot diagnosztizáltak nála. Nem meglepő, hogy a már meglévő depressziója tovább súlyosbodott. A leépüléstől való félelem, a magány, valamint Teleki Pál fiának, Gézának tragikus öngyilkossága – aki gyógyíthatatlan betegsége miatt megölte feleségét és saját magát is – mélyen elgondolkodtatta őt a végső döntésen. Pisztolyt vásárolt, és lőgyakorlatokra járt, hogy biztos legyen abban, ha elérkezik az idő, nem fog hibázni.

Az elmagányosodott, keserű író végül 89 éves korában, saját revolverével vetett véget életének, így már nem volt tanúja a szocialista rendszer leomlásának, a szovjet csapatok távozásának, és a köztársaság október 23-i kikiáltásának. A 36 éve eltávozott íróra most egy kvíz keretében emlékezünk, amely lehetőséget ad arra, hogy letesztelje tudását a XX. század egyik legmeghatározóbb magyar művészéről.