Az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára is részt vett az egyik Tisza Sziget eseményén, ahol számos érdekes beszélgetés zajlott.

Csányi István a Miniszterelnökségen a közbeszerzési felügyelet irányításáért felelős helyettes államtitkári pozícióban tevékenykedett.
Az országban az elsők között, tavaly nyáron alakult meg a Csömöri Forrás Tisza Sziget, amelyik fennállása első évfordulóján rendezvénysorozatot szervezett. Ennek egyik, július végi állomásán előadóként Csányi István jogász beszélgetett az érdeklődőkkel - írja a hvg.hu. A portál kiemeli, Csányi István 2016-tól éveken át volt a Fidesz-kormány egyik helyettes államtitkára: közbeszerzési felügyeletért felelt a Miniszterelnökségen.
A Csömöri Hírek honlapján nemrégiben megjelent beszámolók alapján a rendezvényhez több kiemelkedő helyi szakembert sikerült felkérni. Az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára mellett Nahalka Istvánt is sikerült megnyerni, aki a közoktatás egyik legismertebb kutatója. A hírek szerint az oktatásról szóló fórumon Nahalka nem csupán moderátorként, hanem szakértői szerepben is aktívan hozzájárult a diskurzushoz.
"Már látszik, hogy egyre többen vagyunk, és a Fidesz egyre fogy"Fleck Zoltán elkezdte firtatni, mi lesz, ha Sulyok Tamás visszaél a hatalmával, az egész NER azonnal rá is ugrott