Caramel koncertjén egy váratlan pillanat történt, amikor az érzelmek a tetőfokára hágtak. A művész kőkemény üzenetet fogalmazott meg, amelyben mindenkihez eljutott a szívből jövő üzenete. Az este feszültséggel teli volt, és Caramel bátor szavai a közönség
Szolnoki Szabolcs megosztotta a nyilvánossággal Fecső Judit rendőrségi ügyének részleteit: "Judit ellen most már összesen három büntetőfeljelentést tettek."
A csendet végre megtörte Caramel, aki ezúttal a koncertje színpadán állva emelte fel szavát a gyűlöletkeltés ellen. A népszerű művész váratlanul kirobbant a magából, és szavakban sem válogatva fejezte ki elkeseredését. Úgy látja, hogy a magyarokat szándékosan egymásnak ugrasztják, holott függetlenül attól, hogy ki milyen bőrszínnel vagy irányultsággal rendelkezik, mindannyian egy közösséghez tartozunk. Az üzenete egyértelmű volt: az összetartás és a szeretet ereje erősebb, mint a megosztottság.
Caramel felesége, Szilágyi Szilvi nem titkolta a politikai állásfoglalását, hiszen korábban az egyik Instagram-posztjában olyan pulóvert viselt, amelyen a "Miniszterelnök úr, vége van!" felirat díszeleg, Magyar Péter sziluettjével kiegészítve. Tavasszal pedig a Megasztár egykori győztese a TISZA Párt pultjánál pózolt Pilisborosjenőn, ezzel még inkább azt sugallva, hogy a család eltávolodott a kormánypártoktól. Caramel a minap a szegedi Dóm téren adott koncertet, amelynek zárásaként igencsak meglepően fejtette ki a gondolatait. Tőle nem megszokott módon, káromkodva akadt ki a közönsége előtt, miszerint elege van a gyűlöletkeltésből.
"Az az igazság, még ha nyálas is, hogy összetartozunk. Jöhettem akár egy cigánytelepről, jöhettem volna Szegedről, akkor is összetartozunk, és egyek vagyunk. Szavazzunk bárki, higgyünk bármiben, soha ne higgyétek el azt senkinek, hogy nem tartozunk össze. És hogy egymás ellenségei vagyunk. Ez a világon a legnagyobb gonoszság, amikor az embereket megpróbálják megosztani, bármi miatt. Ezek a f*szfejek annyit tanultak meg a kib*szott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket. És most nem gondolok senkire, legyen az bárki, aki szót emel, és kiáll az emelvényre az emberek elé" - borult ki az előadó, majd határozottan folytatta: