Az év vadvirága szavazás eredményei véglegesen eldőltek | Sokszínű vidék
2011-ben egy magánkezdeményezésként indult el Magyarországon az Év Vadvirága mozgalom, amely az évek során jelentős fejlődésen ment keresztül, túllépve az eredeti keretein. 2021-től a mozgalom mögött álló szakmai és technikai támogatást a hét fős kuratórium mellett a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület (VKTE) és a Magyar Biológiai Társaság (MBT) közös erőfeszítései is segítik, ezáltal még szélesebb alapokra helyezve a kezdeményezést.
Az Év Vadvirága kezdeményezés középpontjában a hazánkban honos ritka, vagy ritkulóban levő növényfajok megismertetése, védelme és a hozzájuk kötődő problémák feltárása, bemutatása áll. Az elmúlt években az így bemutatott fajok megismertetésén keresztül a természetvédelem és a vadon élő növények iránt érdeklődő emberek sokasága érezte magáénak ezek megőrzésének fontosságát, és vett részt az adott Év Vadvirágához kapcsolódó eseményeken, programokon.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően decemberben a közönség egy online szavazás keretein belül három különböző vadvirág közül dönthette el, melyik érdemli meg az év vadvirágának titulust. Az eredményt a következő év első napjaiban hirdették ki a szervezők, ezzel is ünnepelve a természet szépségeit.
Ezúttal a folyamat nem zajlott le a megszokott módon. 2024 decemberében elmaradt a szavazás, és 2025 januárjának első napjaiban az eredményhirdetést is törölték. E körülmények fényében kerestük meg az érintett szervezeteket, és a miértre adott válaszukra sem kellett sokáig várnunk.
A mozgalom kuratóriuma úgy határozott, hogy nem rendez szavazást, hanem saját hatáskörében hozza meg a döntést arról, hogy mi legyen 2015 Év Vadvirága. A végső eredmény várhatóan januárban fog napvilágot látni, addig pedig türelmet kérnek az érdeklődőktől.
- tájékoztatta a Sokszínű vidéket a Vadonlesők Közössége.