Ellátogattunk Rákosrendezőre, hogy felfedezzük, milyen eredményeket hozott eddig a főváros az arab projekt helyett.

A város az utóbbi száz év során folyamatosan próbálta elfelejteni a Rákosrendezőt, és a rendszerváltás utáni politika is hasonló irányba mozdult, egészen a legfrissebb időszakig. Felfedeztük, hol fog megépülni tízezer új lakás, és milyen alapvető szempontok irányítják a tervpályázatokat.

Budapest egy rendkívüli város, különösen azért, mert a rozsdás ipari területek nem a peremén, hanem a szívében találhatók. Gondoljunk csak Ferencvárosra, Józsefvárosra és Kőbányára, amelyek ma is elhagyatottak, emlékeztetve minket egykor virágzó ipari múltjukra. Régen, a XIX. század nagy iparosodása idején a gyárakat a város külső részein helyezték el, figyelembe véve az uralkodó széljárást. Azonban a második világháború után Budapesthez csatolták a környező településeket, összesen hét várost és tizenhat községet, így a főváros területe megduplázódott, míg lakossága jelentősen, több mint egyharmadával nőtt.

A rendszerváltás óta azonban csupán Angyalföld és részben Ferencváros tudta rehabilitálni a rozsdazónáját, a többi máig itt csúfoskodik.

Ott bizony újra nekifogtak a közművek és az óvoda közötti infrastruktúra teljes újjáépítésének. A kötöttpályás közlekedéssel gyengén vagy egyáltalán nem ellátott alvóvárosok minden egyes nap hatalmas autóforgalmat zúdítanak Budapest útjaira. Mindez azért történik, mert az állam, a főváros és a kerületek nem tudnak megbirkózni ezzel a komplex várostervezési kihívással.

Jelenleg lehetőség nyílik arra, hogy az egyik legjelentősebb fővárosi tájseb kapcsán egy igazán kiváló megoldás születhessen.