A festmények varázsától talál békére a kesztyűjével párbeszédet folytató kapus, aki minden egyes védésével egy új történetet mesél el. Az ecsetvonások színei és formái olyan világokat tárnak elé, ahol a feszültség és a nyugalom harmonikus egyensúlyban lét
Gianluigi Buffon neve hallatán mindenkinek a lenyűgöző védések, a szenvedélyes játék és a csapattársak szórakoztatása jut eszébe először. Azonban a kapus önéletrajzi könyvéből számos, eddig eltitkolt nehézség is felszínre kerül, amelyekkel a szinte harminc évnyi pályafutása alatt meg kellett küzdenie. A fogadások, a depresszió, a sajtó folyamatos nyomása, valamint a bukástól való félelem mind-mind részét képezik ennek a történetnek. A könyv, bár zavaros szerkesztésű, mégis hitelesen tükrözi Buffon komplex személyiségét és azokat a belső harcokat, amelyeket a pályán kívül is meg kellett vívnia.
„Ezt természetesen csak magamban fogalmaztam meg, hiszen mindig is nagyra értékeltem a feletteseim, és úgy reagáltam rájuk, ahogyan azt elvárták tőlem” – osztja meg új önéletrajzi könyvében Gianluigi Buffon.
Ez a rövid szösszenet egyáltalán nem tűnik a kapuslegendára jellemző pillanatnak, nem tartozott sem a hisztiző ripacsok közé, sem a trágárkodó balhés focisták táborába. Amikor azonban egy modell lett a barátnője, a Juventusnál aggódni kezdtek, hogy nem a futballra fog koncentrálni. A fenti idézet ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg a kapusban, de mint maga is írja, csupán a fejében válaszolt igazán őszintén a kérdésre. Talán ez adja vissza legjobban a személyiségét, egyben pedig azt is, milyen az Elbukni, felállni, elbukni, felállni című könyve.
A most 47 éves ikon mindössze hét fejezetben enged betekintést a gondolataiba, de így is árnyalt képet kaphatunk róla - bár a legtöbb önéletrajzi művel ellentétben Buffon könyve egyáltalán nincs strukturálva. A kapus lépten-nyomon elvész a saját gondolataiban, egy-egy rövid epizód erejéig rendszeresen eltér az eredeti történetétől, látszólag némelyik bekezdés ad hoc jelleggel van betűzve a történetei közé. A csapkodó meséléstől viszont kevésbé hat újságírói brillírozásnak a könyv, inkább olyan hangulatot teremt, mintha a kiváló futballista leülne velünk szemben - és mesélne.
Ennek ékes példája a harmadik fejezet, amelynek központjában egy Marc Chagall-kiállítás áll. Buffon gondterhelt fejjel a rossz időre való tekintettel ellátogatott egy múzeumba, ahol annyira tetszettek neki a festmények - különösen a Séta című alkotás -, hogy többször is visszament végignézni a képeket. Ekkorra már tudatosult benne, hogy depresszióval küzd, de a festmények nyugtató hatására érdeklődni kezdett a festészet, különösen a kortárs művészek munkái iránt.
"Van egy kis vagyont a zsebedben, talán ideje lenne beszerezned pár gyönyörű festményt magadnak" - javasolta Riccardo Agricola, a Juventus akkori csapatorvosa. Buffon megfogadta a tanácsot, és fokozatosan annyi műalkotás gyűlt össze az otthonában, hogy elérkezett az idő, hogy új lakás után nézzen.
A kapus beszámolójából - számtalan kanyart bejárva - végül az is napvilágra kerül, hogy...
Ez a szöveg csupán egyetlen fejezetet ölel fel, amelynek középpontjában az áll, hogy a művészet milyen jelentős támogatást nyújtott a fel-felbukkanó pánikrohamok kezelésében. Buffon és a könyv megvalósításában közreműködő Mario Desiati nem hanyagságból hagyták ki a szerkesztést a publikáció előtt, hanem tudatos választás eredményeként. Ez a káosz folyamatosan jelen van a kapus elméjében. A külvilág számára ő mindig is az a figura volt, aki szenvedéllyel ünnepli a védéseit, és folyamatosan biztatja csapattársait, miközben a belső monológjában érzések, kételyek, örömök, bosszúságok és felkavaró emlékek kavarognak.
