"Szívből gratulálok!" – az eljegyzése után egy újabb csodás hírt osztott meg a magyar énekesnő.

A stílusos rapper közösségi platformján osztotta meg a boldog hírt követőivel.
Laskai Lili, közismert nevén Lil G, karrierje elején botrányos rapperként hívta fel magára a figyelmet. Azonban azóta, hogy a zenei pályán elindult, nemcsak a mikrofon mögött, hanem a testépítés területén is egyre figyelemreméltóbb sikereket könyvelhet el.
A stílusos rapper élete éppen a csúcsra érkezett, hiszen nemcsak szakmai sikerei szárnyalnak, hanem májusban a nagy kérdés is elhangzott: szerelme megkérte a kezét, amire ő lelkesen igennel felelt. Ezt a mesés eseményt pedig alig várta, hogy megossza a világgal közösségi oldalán.
- osztotta meg Instagramján boldogan Lil G, aki egy gyönyörű romantikus fotót is mellékelt a bejelentéséhez.
Most pedig egy újabb szívet melengető fényképpel örvendeztette meg a közönséget, amely a leírása szerint szintén a lánykérés után készült, még májusban.
- jelentette ki örömmel.
Boldogsága láttán a körülötte állók sem tudták visszafojtani az örömüket; szívből jövő lelkesedéssel ünnepelték kedvencüket, és ezt hangos tapsolással is kifejezték.