Szomorú hírt kell közölnünk: elhunyt a korábbi válogatott kézilabdázó, aki pályafutása során számos emlékezetes pillanatot szerzett a sportág szerelmeseinek.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.
A kezitortenelem.hu adatbázisa alapján Kádár Zoltán, a korábbi válogatott kézilabdázó, jelentős szereplője volt az ETO nyolcvanas évekbeli aranycsapatának. Pályafutása alatt három magyar bajnoki címet, négy Magyar Népköztársasági Kupa győzelmet, valamint egy IHF-kupa elsőséget könyvelhetett el. A magyar válogatottban 1986 és 1988 között 23 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken összesen 15 gólt dobott.
"Ő volt az első magyar férfi kézilabdázó, aki Norvégiában játszott. Ezt szerintem kevesen tudják róla. A TF befejezése után egy-másfél évet játszott a skandináv országban. Győrben az ETO-ban a játékostársa, később pedig a főnöke lehettem. Úgy mint Tóth Lacinak vagy Oross Tibornak, sajnos már egyikük sem lehet közöttünk. A nagycsapatunk alapembere, ikonikus egyénisége volt. Legendás áthúzós cselével szerzett hírnevet magának. Kiváló balkeze volt, a tehetsége alapján talán többre is vihette volna. Ha szabad így fogalmaznom: jó ember volt, nagyon sajnálom a halálát" - fogalmazott Jakab Lajos, a klub volt kapusa, majd szakosztályvezetője.
"Az ismert cselkirály, aki a csapatban Sapka néven vált híressé, a legnagyobb erénye a kifinomult technikája volt. Ikonikus személyiségként és csupaszív sportolóként emlékszünk rá. Ha jól tudom, már csak tíz hónap volt hátra a nyugdíjba vonulásáig. Nagyon sajnálom, mint családapát és mint egykori csapattársat. Az emlékét örökre megőrizzük a szívünkben" - osztotta meg Iváncsik Mihály, kétszeres világválogatott játékos.