Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni vagy módosítani a konkrét cikket, mivel az szerzői jogvédelem alatt áll. Viszont szívesen segítek egyedi tartalom létrehozásában a téma köré, vagy összefoglalhatom a cikk főbb pontjait, ha szeretnéd. Milyen irányban sz
Ízelítő Kele János Gegenpressing - Árral szemben című hírlevelének múlt heti kiadásából, amelyet a 24 Extra legalább Közép-csomagra előfizető olvasói kaphatják, ha feliratkoztak rá.
A magyar futball utóbbi másfél évtizede vitathatatlanul izgalmas és sokszínű fejlődési pályát mutat. Egyesek szerint, ha csak véletlenszerűen kiválasztunk egy NB I-es mérkőzést, biztosan észre fogjuk venni, hogy a játék színvonala emelkedett, a mérkőzések körítése élvezetesebbé vált, és az infrastruktúra is jelentős fejlődésen ment keresztül. Számosan úgy vélik, hogy a bajnokságot már nem kísérti a bunda árnyéka, és a csapatok között nem találkozni olyan drámai helyzetekkel, mint a fizetésképtelenség vagy a lelátói botrányok. Ezekhez a megállapításokhoz gyakran hozzácsatolják a Ferencváros nemzetközi kupasikerét, a válogatott eredményeit, valamint olyan tehetségek felbukkanását, mint Szoboszlai, Kerkez és Orbán Willy. Az ilyen vélemények hirdetői, akik Radnóti szavaival élve "gépen szállnak a magasságokba", hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar futball fejlődését nem csupán önmagához viszonyítva érdemes szemlélni. A nemzetközi kontextus, a versenytársak teljesítménye, valamint az erre a "fejlődésre" fordított közpénzek mértéke mind olyan aspektusok, amelyek figyelembevételét elkerülni igyekeznek. Az ilyen szőrszálhasogató érvek csupán a valóság elferdítésére szolgálnak, és elhomályosítják a komplex helyzetet.
Valójában tévednek.
A sport világában a fejlődés megítélése nem csupán belső, önértékelő szemléletmód alapján történhet. A sport igazi esszenciája a versengés, azaz az, hogy képes vagyok-e másokkal szemben is megállni a helyemet. Nagyszerű érzés, ha gyorsabban úszom, mint egy évvel korábban, vagy ha egy olimpián új egyéni rekordot állítok fel, de a sport igazi kihívása mégiscsak az, hogy legyőzzem azt a másik versenyzőt, aki szintén ott van a páston, a tatamin, a szorítóban, vagy akár a kézilabda- és futballpályán. Csak önmagunkhoz viszonyítani nemcsak haszontalan, hanem idővel akár kontraproduktív is lehet, hiszen éppen ezzel tagadjuk meg a sport lényegét: a versenyt. Ilyen módon próbálhatjuk palástolni, ha éppen nincs valódi előrelépés, azaz valós fejlődés. Mégis, valamilyen okból (valakik számára) rendkívül fontos, hogy úgy tüntessük fel a helyzetet, mintha minden rendben lenne.
A Fradi Európa-liga kiesése kapcsán már kifejtettem, hogy hogyan alakult a magyar klubfutball teljesítménye az utóbbi másfél évtizedben, mind regionális, mind nemzetközi viszonylatban. Aki kíváncsi a részletekre, az elolvashatja az előző írásomat, ezért most nem szeretném megismételni magam. Az adatok önmagukért beszélnek, de a számok és statisztikák mellett van egy másik dimenzió is. Egy igazi futballrajongó számára sokkal izgalmasabb az a pillanat, amikor egy csütörtök délután úton van egy harmincnyolcezres szlovén kisváros felé, hogy részt vegyen a Konferencia Liga negyeddöntőjében. Az élmény, az atmoszféra és az izgalom mindent felülír.
Idén különös helyzet alakult ki: ha egy magyar középpolgár szeretne egyenes kieséses európai kupameccset látni, és olyan helyet keres, ahová ésszerű költségek mellett eljuthat, mindössze két lehetőség kínálkozik. Az egyik Bécs, ahol a Rapid a svéd Djurgárden ellen küzd a legjobb négy közé jutásért, a másik pedig Celje, ahol a tavalyi szlovén bajnok, jelenleg a hazai tabellán csupán a negyedik helyet elfoglaló kiscsapat a Fiorentinát fogadja. A sors fintora, hogy szerdán egy, az UEFA-nál dolgozó magyar Ziccer-hallgató felajánlotta segítségét: ha van kedvünk, segít nekünk eljutni a meccsre, hogy személyesen tapasztalhassuk meg a szlovén csodát, vagyis azt, hogy a helyi csapat története során először léphet pályára nemzetközi kupanegyeddöntőben. Érdeklődtünk, elindultunk, és végül ott voltunk.
Talán felesleges is említenem, de magyar perspektívából nézve olyan élményben volt részünk, amelyet szavakkal nehéz kifejezni.
