Koholt vádak alapján számos ember életét tették tönkre, amikor több százezer embert kényszermunkára hurcoltak el.

Koholt vádak nyomán számos ember kényszermunkára került, több százezer áldozat szenvedett el ezen igazságtalan sorscsapást.

2024. november 25-én, 14:20-kor MTI hírek.

A parlament, Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő javaslatának elfogadásával, felkérte a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, civil szervezeteket, közszolgálati médiumokat és önkormányzatokat, hogy tiszteletteljesen emlékezzenek meg a Szovjetunióba elhurcoltakról.

A határozat kimondja, hogy körülbelül 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszén hadifogolyként vagy internáltként hurcoltak el a Szovjetunióba, ahol hosszú éveken át kényszermunkát végeztek. Ezen kívül, a második világháborút követően sokakat 5-25 évre száműztek a gulág rabtelepeire, mindezt a "magyar hatóságok" aktív közreműködésével és hamis vádakra alapozva.

A képviselők kifejezték mély tiszteletüket mindazok iránt, akik életüket áldozták hazájukért és magyarságukért, beleértve azokat is, akik származásuk, politikai vagy vallási meggyőződésük miatt szenvedtek. Emlékeztek azokra, akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva, idegen földön, több ezer kilométerre otthonuktól, embertelen és megalázó körülmények között voltak kénytelenek kényszermunkát végezni. A határozat hangsúlyozta, hogy sürgősen szükséges egy emlékmű felállítása a Szovjetunióba elhurcoltak tiszteletére.

A gulág, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése, a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája.

Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok átvették a hatalmat Oroszországban, mindent elkövettek annak érdekében, hogy ellenőrizzék azokat, akiket származásuk, politikai nézeteik, vallási meggyőződésük, kiemelkedő anyagi helyzetük, vagy képzettségük alapján "a nép ellenségeiként" bélyegeztek meg. E törekvésük két alapvető pillére az "elszigetelés" és a kényszermunka volt.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az igazságügyi népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó "emberanyagot" biztosítson a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához.

A munka embert próbáló, embertelen körülmények között folyt.

1930 és 1956 között a munkatáborokat a belügyi szervek irányítása alatt álló Lágerek Főparancsnoksága felügyelte. A "gulág" elnevezés az orosz "Glavnoje Upravlenyije Lagerej" kifejezésből ered, amely a táborok központi irányítását jelenti.

Már 1944-et megelőzően is több száz magyar, túlnyomórészt emigráns kommunisták, került ezekbe a táborokba.

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat.

A 1949-es szovjet összesítés szerint a magyar hadifoglyok száma 534 539-re rúgott, melyből körülbelül egyharmad volt civil személy. Fontos megjegyezni, hogy ez a szám nem tartalmazza azokat, akik a gyűjtő- és tranzittáborokban vesztették életüket, valamint azokat sem, akik a kiszállítás során haltak meg. Továbbá, a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és ott elhunyt több tízezer magyar katona sem szerepel ebben a statisztikában.

A foglyok létszáma eltérő előrejelzések alapján 600-700 ezer körül mozoghatott, míg más források szerint akár a 900 ezret is meghaladhatta.

A túlélők túlnyomó része 1949-re tudott visszatérni, ám sokan közülük nem Magyarországon találták magukat, mivel otthonaik a szomszédos országokhoz tartoztak. A kivégzettek és az éhség, valamint betegségek következtében elhunytak száma becslések szerint körülbelül 200 ezerre rúg.

A kényszermunkások között a politikai elítéltek sorsa kiemelkedően tragikusnak bizonyult. 1949-től kezdve a helyzetük drámaian romlott, mivel ekkor alakultak meg a gulág rendszerén belül a politikai foglyok számára fenntartott koncentrációs táborok. Ezek a táborok a legnagyobb szenvedést és elnyomást hozták számukra, mély nyomot hagyva a történelem lapjain.

A mintegy 85 ezer magyar elítélt közül csupán öt-hat ezer embernek adatott meg a szabadulás lehetősége. Többségük 1953-ban térhetett haza, ám a hazai közvélemény sokáig politikai ellenségként tekintett rájuk, egészen a szovjet rehabilitációs folyamatokig.

Budapesten, az V. kerületi Honvéd téren található egy különleges emlékmű, amely a Gulág áldozatainak állít emléket. Ezt az emlékkövet 1993-ban avatták fel, hogy méltó módon tisztelegjen a szovjet táborokban szenvedett politikai foglyok és kényszermunkások emléke előtt. 2015-ben a magyar kormány ezt az évet a Gulágra hurcolt áldozatok emlékének szentelte, majd 2017. február 25-ig meghosszabbította ezt az emlékév-programot, ezzel is hangsúlyozva a történelmi igazság és a kollektív emlékezet fontosságát.

2016-ban elindult a "Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956" című vándorkiállítás, amely 20 külhoni magyar településre is eljutott. Az emlékév keretein belül számos tudományos konferencia, rendezvény és megemlékezés foglalkozott a témával, lehetőséget adva a múlt feltárására és a közösségi emlékezet frissítésére.

2017-ben Budapesten, a ferencvárosi vasútállomás közelében ünnepélyes keretek között megnyitották a Málenkij Robot Emlékhelyet, amely a történelem ezen sötét időszakának emlékére készült.