Lázár János nem túl kedvező kilátásokat fogalmazott meg a vonatozók számára a mai napra.

Lázár bejelentette: "A nyugati országrészben fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez, még a súlyosan megrongálódott észak-balatoni vonalon is elindítjuk a közlekedést, bár egyelőre csak dízelmozdonnyal, mivel a felsővezeték helyreállítása időigényes folyamat." Hozzátette továbbá:
A keleti régióban azonban most érkeztünk el a kárelhárítás legkritikusabb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen környékén komoly károkat okozott az orkán.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Debrecen környékén kialakult vihar olyan intenzív volt, hogy bizonyos vonatok utasait több órás várakozás után tudták csak mentesítő járattal és pótlóbusszal eljuttatni a nyílt sínpályáról.
A mai napra is jósolnak viharosabb szelet, így
Ma is gondot jelenthet, ha a fák a sínekre vagy a felsővezetékekre dőlnek.