A dollár értéke akár még a jelenlegi szintnél is jelentősen alacsonyabbra süllyedhet.
Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
2025-től az Egyesült Államok visszatér a Donald Trump vezette MAGA-mozgalom (Make America Great Again) irányvonalához. E politikai irányvonal alapját az America First elv képezi, amely hangsúlyozza, hogy Amerika érdekei mindig elsődlegesek, különösen akkor, ha azok ellentmondanak külföldi érdekeknek.
Idén az amerikai dollár a rubellel szemben, figyelembe véve a kamatkülönbségeket is, 60 százalékkal, míg a magyar forinttal szemben 20 százalékkal gyengült. Az orosz rubel helyzete különleges, mivel a jegybank szigorúan szabályozza, míg a forint félig-meddig az euróval összefonódott devizának számít, így az euróval együtt erősödött. Ennek ellenére a lényeg, hogy a dollár az év során jelentős gyengülést mutatott a főbb devizák többségével szemben.
A történések láthatóan nem igazán hatják meg Trump elnököt, hiszen ahogyan ő fogalmazott: "erős dollárral semmit sem tudsz értékesíteni."
A jelentős devizapárok, mint például az euró és a dollár, mozgását hosszú távon alapvetően a két ország hosszú lejáratú állampapírjainak reálhozam-különbsége befolyásolja. De vajon mi is formálja meg a hosszú távú reálhozamokat?
Az 1990-es években jelentek meg az úgynevezett inflációkövető államkötvények, amelyek névértéke az infláció alakulásához igazodik. Ezek garantálják, hogy a befektető az infláción felül fix reálhozamot kapjon. Ennek köszönhetően a piac ma már nemcsak a kötvények reálhozamát, hanem a lejáratig várt inflációs rátát is ki tudja számolni: a nominális fix kamatozású kötvény hozama (nem indexált kötvény) mínusz az inflációval indexált hozam egyenlő a piac által várt inflációval.
Az alábbi grafikonon megfigyelhetjük az euró és a dollár árfolyamának alakulását, valamint az amerikai és német 10 éves inflációval indexált kötvények reálhozamának eltéréseinek változásait. Bár a két adatpár között nem mindig, sőt gyakran nem is tökéletes a korreláció, a kötvények reálhozama kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy közgazdasági és statisztikai szempontból hogyan értelmezhetjük a devizaárfolyamok mozgását.
Érdekes technikai részlet, hogy a fejlett gazdaságok inflációs várakozásai az utóbbi évtizedek során főként 1,5-2,5 százalék között ingadoztak. Ennek következtében a nominális kötvényhozamok közötti eltérések általában pontosan tükrözik az árfolyamok alakulását.
Az utóbbi másfél-két év során az elemzők többsége szinte biztosra vette, hogy a hozamkülönbözet megbízható mutatóként szolgál a devizaárfolyamok alakulásának előrejelzésére. Éppen ezért sokkolta a piacot Donald Trump vámfenyegetéseinek bejelentése 2025 tavaszán, amely után a dollár drámai zuhanásba kezdett szinte minden jelentős devizával szemben. Mindez különösen meglepő volt, hiszen közben az amerikai reálhozamelőny még nőtt is.
Ez a fejlemény ellentmondott a közgazdasági elveknek. Noha azóta az euró és a dollár árfolyamának alakulása, valamint a hozamkülönbségek részben helyreálltak, hosszú távon a dollár 8-9 százalékkal alulértékeltnek látszik az euróval szemben, különösen az 1,17-es szint figyelembevételével.
Tágabb időhorizonton vizsgálódva inkább az a meglepő, hogy az elmúlt másfél-két évben a reálhozamok mennyire pontosan előre tudták jelezni a dollár árfolyamának alakulását. Ennek oka, hogy a világgazdaságban nem történt nagyobb felfordulás, és az erős dollárrezsimet semmi nem törte meg - egészen mostanáig.
Mi lehet a kulcsa a devizák árazásának, ha a reálhozamok hatása csökken, vagy akár teljesen eltűnik?
A legtöbb pénzügyi instrumentum árfolyamának viselkedésére jellemző, hogy hajlamos az átlagos értékhez való visszatérésre, amit átlaghoz való visszahúzásnak nevezünk.
Nézzük meg a DXY dollárindexet, amely az amerikai dollár értékét egy különböző fejlett piaci devizákból álló kosárhoz viszonyítja. A kosárban szereplő devizák súlyozása a következőképpen alakul: az euró 58%-ot képvisel, míg a japán jen 14%-ot, az angol font 12%-ot, a kanadai dollár 9%-ot, a svéd korona 4%-ot, végül pedig a svájci frank 3%-ot tesz ki.
A DXY egy nominális index, amely önállóan nem veszi figyelembe az inflációs eltéréseket. Ugyanakkor a devizakosárban szereplő országok súlyozott inflációjával összehasonlítva kiszámíthatjuk a reál effektív árfolyamot. Ha az Egyesült Államokban tapasztalt infláció magasabb, mint a kosár átlagos inflációja, a dollár értéke gyengülni fog. Ezzel szemben, ha a partnerdevizák inflációja túllépi az amerikai szintet, a dollár reálértékben erősödik.
A gyakorlatban felmerülő kihívás az, hogy a számításhoz szükséges egy korábbi időpont, amelyhez az inflációs eltéréseket hozzá tudjuk rendelni. A piac folyamatosan az egyensúlyra törekszik, így nem meglepő, ha időnként sikerül is elérnie. Ha egy meghatározott időszak átlagos árfolyamát alapul vesszük, akkor viszonylag biztos alapra helyezhetjük a számításainkat. Például, ha a 2000 és 2010 közötti időszakot elemezzük, észrevehetjük, hogy 2002-ben a dollár rendkívül erős volt, míg 2008-ban meglehetősen gyenge. Az évtized átlagos árfolyamának pedig a 2006 eleje tűnik a legreálisabb kiindulópontnak.
A fenti ábrán jól látható, hogy 2014 óta a dollár reálértelemben továbbra is inkább túlértékelt. Ez legalább részben indokolható az amerikai gazdaság és részvénypiac jelentős felülteljesítésével, a palaolaj-forradalom okozta energiafüggetlenség elnyerésével, valamint a Federal Reserve relatíve szigorú monetáris politikájával. Idén ezt a sorozatot szakította meg Donald Trump a vámjaival.
Jelenlegi állapotában a DXY index, ha a 2006-os egyensúlyi szinthez viszonyítjuk, még mindig körülbelül 10-12 százalékkal a várható reálértéke fölött helyezkedik el. Ez a helyzet két dolgot sugallhat:
