Marczingós László a banki kartellezés ügyében magyar és uniós fórumokhoz fordul. - Alfahir.hu

Z. Kárpát Dániel a devizakárosultakért folytatott országjárásán azt ígérte, számos meglepetést fognak okozni a bankoknak és a kormánynak is.
A devizahiteles problémák továbbra is ébren tartják a közvéleményt, és a harc folytatódik - jelentette ki Z. Kárpát Dániel a kecskeméti utcafórummal egybekötött sajtótájékoztatón. A Jobbik országgyűlési képviselője arra ösztönözte a sajtó munkatársait és az érdeklődőket, hogy figyelemmel kísérjék az elkövetkező hetek eseményeit, hiszen - ahogy fogalmazott -
Felidézte, a devizahitelesek szabadságharcosaként is emlegetett ügyvéd, Marczingós László "legalább a reményt elhozta" a devizakárosultaknak az Európai Unió Bíróságán elért sikerével.
A Jobbik alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban a fideszes képviselők megakadályozták Marczingós László szakmai véleményének kifejtését a parlamenti viták során. Azonban a Fogyasztóvédelmi Albizottság ülésén végül lehetőséget kapott arra, hogy időkorlát nélkül megossza gondolatait.
Z. Kárpát azt mondta, már kormányoldalon is érzik, hogy az ügy tarthatatlan, már arról beszélnek, a Lex Marczingóst milyen irányba vigyék. Az ellenzéki honatya úgy látja, lesz elmozdulás a kérdésben, ez pedig erőt kell, hogy adjon a devizakárosultaknak.
"Az átvirrasztott éjszakák, a megromlott egészségi állapotok, a szétszakadt családi kötelékek és az elhunyt embertársaink fájdalmát nem lehet forintban kifejezni."
- mondta a jobbikos képviselő, aki hangsúlyozta, hogy sürgetik egy devizahiteles kártérítési alap létrehozását.
Z. Kárpát közölte, bár devizás témában "forró őszre" számít, de ő még a parlament nyári szünete előtt szeretne elérni sikereket az ügyben.
Marczingós László a legutóbbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bíróságok felfüggesztik a folyamatban lévő devizahiteles pereket, miközben a Kúria jogegységi eljárást indított. Jelenleg azonban bizonytalan, hogy a nyári ítélkezési szünet előtt megszületik-e a végső döntés. Az ügyvéd megjegyezte, hogy a korábbi hasonló eljárások során a legfelsőbb bírói fórum kérte a fogyasztóvédelmi szervezetek véleményét is, ám végső soron nem vette figyelembe azokat.
A jogi szakember kiemelte,
Elsősorban nem az állam viseli a felelősséget, hanem a tisztességtelen hitelezőknek kellene helytállniuk anyagilag. A bankoknak kell megoldaniuk ezt a helyzetet.
A bírósági eljárásokkal kapcsolatban Marczingós kifejtette, hogy újra felerősödött a "megfélemlítés és jogi terror" jelensége, és újabb kamarai feljelentések érkeznek ellene. Mindez annak ellenére zajlik, hogy létezik egy nemzetközi megállapodás, amely az ügyvédi hivatás védelmét célozza. Hozzátette, hogy kollégáival folytatott beszélgetései során azt tapasztalja, ők is rettegnek a bíróságoktól, valamint a szakmai kihívásoktól. Figyelmeztetett, ha a bíróságok nem hagyják abba ezt a gyakorlatot, akkor a devizakárosultak helyzetén még súlyosabb következmények csaphatnak le.
Marczingós László arra buzdította a károsultakat, hogy álljanak ki saját érdekeikért, és ne hagyják abba a harcot. Kiemelte, hogy folytatniuk kell a bankok, közjegyzők és végrehajtók felkeresését. Megígérte, hogy feljelentést tesz a banki kartellezés ügyében, és ezt az Európai Unió Bírósága, valamint az Európai Bizottság elnökének is be fogja jelenti.