Mi motiválta az ICC főügyészét, hogy a terrorlistán szereplő damaszkuszi vezetőhöz forduljon?


Az előre nem jelzett találkozó állítólagos célja az volt, hogy az ICC segítsen az Aszád-rezsim bűnpártolóinak vagy tetteseinek felkutatásában és elfogásában. A Nemzetközi Büntető Bíróságnak azonban ez nem áll jogában és módjában,

A találkozóra a múlt pénteken került sor, ám a nemzetközi közvélemény nem kapott előzetes értesítést erről az eseményről. Biztosan állítható, hogy a bíróság főügyésze, akinek a nevéhez fűződik Benjámin Netanjahu és Yoav Gallant ellen kiadott elfogatóparancsok ügye, tisztában van azzal, hogy az ISIS és az al-Kaida egykori tagjával folytat tárgyalásokat.

A vezető korábban Mohammad al-Golani néven volt ismert, amit újabban Ahmad al-Sharaa-ra változtatott. Jelenleg ő az elűzött diktátor helyét elfoglaló átmeneti kormány feje, azaz Szíria de facto vezetője.

A főügyész bizonyára tisztában van azzal, hogy a HTS vezetője továbbra is az Egyesült Államok terrorista listáján található. Az a tény, hogy állítása szerint korábban megszakította a kapcsolatát az ISIS-szel, az al-Kaidával és a hírhedt al-Nuszra fronttal, nem mentesíti őt a felelősség alól. Szervezete továbbra is elkövetett bűncselekményeket, különösen a más vallásúak üldözését és meggyilkolását illetően. Ezen kívül az egykori múltját nem enyhíti az a körülmény sem, hogy a fejére kitűzött 10 millió dolláros vérdíjat időközben visszavonták.

Az ICC főügyészének hivatala a damaszkuszi találkozó után azt közölte, hogy a tárgyalás témája a Szíriából elmenekült mintegy hatmillió embernek nyújtandó igazságszolgáltatás volt Hágában. Egy ilyen eljárás feltétele az, hogy gondoskodjanak a bizonyításhoz szükséges dokumentumok, titkosszolgálati adatok megóvásáról, mielőtt azok megsemmisülnének, vagy Aszád megmaradt híveinek birtokába kerülnének.

A hivatalos verzió az, hogy a döntő bizonyítékok felkutatásában és boztpnságba helyezésében működjenek együtt. Az ilyen eljárásnak akadálya viszont az, hogy Szíria 2012-ben elhagyta a Nemzetközi Büntető Bíróságot, ezért az ICC nem rendelkezik felette joghatósággal. Anyagi és személyi eszközei sincsenek egy ilyen kiterjedt feltáró művelet elvégzéséhez. Ezért nem világos, hogy az ügyben milyen konkrét lépéseket tehetnek a felek.

A tanácskozáson részt vett az ideiglenes szíriai kormány külügy- és igazságügyminisztere. Ez Shadi Al-Waisi, aki korábban a terrorszervezet vérbírójaként rögtönítélő fegyveres 'bizottsággal' (fegyveres martalócokkal) járta az utcákat, és a helyszínen lövetett agyon prostitúcióval megvádolt asszonyokat.

A gyilkosság előtt az egyik nő könyörög, hogy utoljára még láthassa a gyermekeit, de nem részesül ebben az irgalomban. A bűntetteket korabeli videófelvételek bizonyítják, melyek az X megoszthatatlanná tett, de eredetiben továbbra is megtekinthetők.

Khan látogatása közvetlenül azt követően valósult meg, hogy a múlt hónapban egy damaszkuszi küldetés keretében az ENSZ által megbízott csoport a legsúlyosabb szíriai bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozott. A Pártatlan és Független Mechanizmus Szíriáért néven ismert szervezet célja, hogy támogassa a bizonyítékok gyűjtését, valamint elősegítse a háborús bűnökért, emberiesség elleni bűncselekményekért és népirtásért felelős személyek felelősségre vonását, a szíriai polgárháború 2011-es kezdetétől számítva. Robert Petit, a testület vezetője hangsúlyozta, mennyire fontos a dokumentumok és más nyomozati anyagok megőrzése, mielőtt azok végleg eltűnnének.

"Basár el-Aszad bukása rendkívüli lehetőségeket teremt számunkra" - nyilatkozta Aymeric Elluin, egy emberi jogi szervezet konfliktuselemzője. "Elengedhetetlen, hogy hozzáférjünk az alapvető forrásokhoz, hogy megalapozott és megkérdőjelezhetetlen ügyeket tudjunk kialakítani, különösen azokban a régiókban, ahol visszaélések történtek. Azonban a rezsim 2011 márciusa óta megnehezítette a munkánkat, mivel blokkolta a belépésünket Szíria területére. Ennek következtében tevékenységeinket távolról, műholdképek és a külföldön menedéket kereső börtöntúlélők vallomásai alapján kellett végeznünk."

Az új szíriai vezetés kegyeit kereső nemzetközi politikusok figyelmét láthatóan elkerüli, hogy az kisebbségek és a nem alavita vallású személyek üldözése szerte az országban zajlik. Az nem kétséges, hogy az iszlám klasszikus síita ágához tartozó alaviták (Ali követői) alkották az Aszad-rezsim politikai támaszát a többségi szunnniták ellen, de 12%-os lakosságcsoportjukból természetesen nem volt mindegyikük bűnöző.

A GLZ izraeli rádióállomás egy interjút készített egy szíriai alavita hegyvidékről származó társadalmi aktivistával, aki különös fényt vetett a közösségét sújtó súlyos helyzetre. A férfi hangsúlyozta, hogy "a világ nem ismeri fel, milyen folyamatos pogromon megyünk keresztül. Amit ma az alavita nép szenved el, az párhuzamba állítható azzal, amit egykor a zsidó nép élt át. Ide tartoznak a népirtás, a nemi erőszak, a gyilkosságok és a kényszerű kitelepítések sötét árnyai."

A beszámolók szerint az alavita közösség nap mint nap súlyos megpróbáltatásokkal néz szembe a fegyveres szunnita csoportok üldözése miatt. Ezek a támadások magukban foglalják a gyilkosságokat, a nemi erőszakot és a férfiak tömeges letartóztatását. A közösség vezetői arra kérik Izrael államot és a nyugati országokat, hogy nyújtsanak segítséget, mivel egyre inkább aggasztja őket a közelgő tömegmészárlás réme.

Ez a félelem egyértelműen megjelenik a mindennapi eseményekben, például abban az esetben is, amikor az Al-Baath egyetem egyik professzora tanítás közben szembesült olyan fegyveres férfiakkal, akik a Hamászt idézték. A férfiakat alavita vallására hivatkozva elhurcolták egy ismeretlen helyre, ami jól tükrözi a feszültséget és a bizonytalanságot, amellyel sokan nap mint nap szembesülnek.

Az ország keresztény közösségei sem élhetnek nyugodtan, különösen, amikor szembesülnek azzal a rémisztő látvánnyal, hogy egy férfi az ISIS jellegzetes öltözetében és szakállával járja az utcákat, és megtérésre inti a hívőket, figyelmeztetve őket, hogy „mielőtt túl késő lenne”.

A polgárháború előtt Szíria keresztény közössége a lakosság 10-12%-át tette ki, ám ez a szám mára drámaian csökkent, és már csak 2% körül mozog. A Christianity Today portál információi szerint a szíriai keresztények egyre inkább aggódnak az új kormányzati rezsim miatt, amelyet lázadó erők, köztük dzsihadista csoportok irányítanak. Az elmúlt időszakban olyan aggasztó események híre terjedt el, mint hogy a hivatalokban kötelezővé vált a "Szálem alejkum" köszöntés használata, valamint a karácsonyfák decemberi elégetése, amelyet álarcos fegyveresek hajtottak végre.

Sokan kétségekkel szemlélik az új rezsim toleranciapolitikáját, miközben néhány nyugati hatalom mégis elismeri azt, és legmagasabb rangú vezetőik látogatják az új damaszkuszi kormányt – eddig szembetűnő eredmények nélkül. Közéjük tartozott Annalena Baerbock német külügyminiszter-asszony is, akinek az ország vezetője sajnálatos módon nem mutatott hajlandóságot a kezet nyújtásra.

Related posts