A Megasztár döntőseként tűnt fel, most pedig Mikulás szerepébe bújik, hogy elvarázsolja a közönséget. Ambíciói azonban nem állnak meg itt, hiszen még számos izgalmas tervet dédelget. - Ripost


Bár Szilágyi József már búcsút intett a TV2 tehetségkutatójának, tele van izgalommal a közelgő döntő adás kapcsán, ahol férfi győzelemre számít. A Megasztár egyik legkedveltebb előadójaként jelenleg Ausztriában tölti az időt családja körében, és nemcsak a Mikulás ünnepségét várja, hanem a nagy visszatérésére is alig tudja már magát visszatartani.

Szilágyi József szívében egy cseppnyi csalódás sincs, amiért már nem közvetlenül a Megasztár színpadán áll, és nem jutott be a TV2 népszerű műsorának legutóbbi döntőjébe. Kiesése óta Ausztriából figyeli a Megasztár eseményeit, és szerdán részt vett a budapesti közönségtalálkozón is. Itt, a többi kiesett versenyzővel együtt, hatalmas szeretetáradatot kapott a rajongóktól. József most, lapunkon keresztül is megígérte, hogy nemsokára újra hallhatják csodás hangját, és ismét megörvendezteti őket dalával.

"A legkevésbé sem vagyok csalódott, hiszen tényleg álomszerű utat jártam be egészen a Megasztár válogatótól a harmadik élő show-ig. Nem kérdés, hogy volt még bennem kraft és az sem, hogy szívesen mutattam volna meg mindazt, amivel még készültem, de ami késik, az nem múlik" - kezdte a Ripostnak Szilágyi József, aki szívből szorít mind a négy döntőbe jutott énekesnek, de nem titkolja, hogy van egy favoritja, akiért szorít majd vasárnap este. "Mind a négy győzelemre esélyes énekest nagyon kedvelem és bármelyikük is húzza majd be a legtöbb nézői szavazatot, megérdemelten nyeri majd meg a Megasztárt.

- Nevetett a Megasztár tehetsége, aki mióta hazatért osztrák családjához, lelkesen fekteti energiáit abba, hogy minél előbb elindítsa és stabilizálja magyarországi pályafutását.

Related posts