Hódi Pamela egy igazán különleges pillanatot osztott meg követőivel, mivel férjéről egy eddig soha nem látott fényképet tett közzé.
Hódi Pamela 2018 óta osztja meg életét Tóth Bence labdarúgóval, akivel 2020-ban egybekeltek. 2021 májusának elején pedig megérkezett közös kislányuk, Evolet Olivia, aki boldogságot hozott az életükbe.
Pami és Bence nagy szerelemben élnek, bár kezdetben mindenki előtt titkolták kapcsolatukat. Erről nemrégiben a TV2 Szerencserék című műsorában is meséltek: elmondták, hogy kezdetben csak nagyobb társasággal jártak moziba, hogy ne legyen feltűnő a szerelmük. Persze amint lekapcsolódtak a teremben a fények, egyáltalán nem a filmre figyeltek.
"Bementünk, elfoglaltuk a helyünket, jött a sötétség - na, az volt a mi időnk Pamelával. Lement a film, és utána kérdezték a többiek, hogy tetszett a film, de nekünk arról szóltak az első mozizások ebben a társaságban, hogy végigcsókolóztuk az egészet, tehát csak összenevettünk, hogy igazából nem tudunk a témához hozzászólni"- mesélte Bence.
Pamela most Instagramon osztotta meg hatalmas örömmel, hogy szerelmük már hét csodás éve tart. A legújabb közös fotójukon egy varázslatos havas kiránduláson romantikáznak, míg a második képen az első randevújuk egyik meghitt pillanatát elevenítette fel a sztáranyuka.