Súlyos időjárási körülmények uralkodnak Nagy-Britanniában: egy életet követelt a vihar, miközben 86 ezer háztartás maradt áram nélkül. Az érintett területeken 15 árvízriasztást adtak ki a hatóságok, figyelmeztetve a lakosságot a fokozott veszélyekre.


A Darragh névre keresztelt vihar rendkívüli erejével 150 kilométer per órás széllökéseket és intenzív esőzést zúdított a térségre. A hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy a biztonság érdekében maradjanak otthon. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az Everton és Liverpool közötti mérkőzést is el kellett halasztani.

A Darragh névre keresztelt vihar tombolása alatt Nagy-Britannia egyes területein tragikus események történtek. Szombaton egy negyvenes éveiben járó férfi életét vesztette, miután egy fa rázuhant furgonjára, miközben egy gyorsforgalmi úton haladt Longton közelében, a Lancashire-i rendőrkapitányság szomszédságában. A Lancashire-i rendőrség tájékoztatása szerint a balesetről szombat reggel 9 óra körül érkezett a bejelentés a mentőszolgálathoz. Sajnos a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a kiérkező egészségügyi személyzet már nem tudott segíteni rajta, és a helyszínen halottnak nyilvánította.

A széllökések valóban brutálisak, a pénteki előrejelzéseknek megfelelően délután egy körül már 150 kilométer per órásakat is regisztráltak. Ezek sorra csavarják ki a fákat, melyek járművek mellett utakra, épületekre és vasúti sínekre is dőlnek. Utóbbi miatt Skóciában le is kellett állítani a vasúti közlekedést Ayr és Girvan között.

A viharos szél következtében London minden parkját lezárták, és vasárnap reggel 6 órától este 6-ig figyelmeztetést adtak ki Anglia és Wales teljes területére. Jelenleg Angliában, Skóciában és Walesben 86 000 háztartás szenved áramkimaradástól, miközben az éjszaka folyamán körülbelül 385 000 ügyfelet sikerült már visszakapcsolni a hálózatra. Írországban reggel még 395 000 fogyasztó maradt áram nélkül, de a késő délelőtti órákra ez a szám 325 000-re csökkent.

A dublini repülőtéren számos járatot töröltek, míg Észak-Írországban ideiglenesen felfüggesztették a vonat- és buszjáratokat. Az amszterdami Schiphol repülőtéren pedig már pénteken több mint száz járatot érintett a lemondás.

A Darragh vihar nemcsak erős széllökéseket, hanem jelentős csapadékot is hoz a hétvégére. Szombatra már 15 árvízvédelmi figyelmeztetés van érvényben Anglia területén. Hereford bizonyos részein a helyi hatóságok előrejelzése szerint a folyók várhatóan kilépnek a medrükből, így komoly áradásokra kell készülni.

A Met Office szerint szombaton dél- és közép-Walesben három-hat óra alatt 20-30 mm eső eshet. Estig 80-90 mm-es összmennyiség is előfordulhat, ami körülbelül fél hónapnyi csapadék lezúdulását jelenti. A brit meteorológiai hivatal szerint péntek délután óta Cumbria egyes részein 55 mm eső esett, míg Dél-Walesben 44 mm.

A zord időjárás következtében a brit kormány már péntek este sms-ben figyelmeztette a lakosságot a közelgő vihar veszélyeire, hangsúlyozva, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon. A vihar nemcsak a hétvégi sportprogramokat zúzta szét, hanem szombat délelőtt, mindössze négy órával a tervezett 13:30-as kezdés előtt, elhalasztották az Everton-Liverpool Premier League összecsapást is. Emellett az angol labdarúgás alsóbb osztályaiban is sorra érkeznek a halasztásokról szóló bejelentések.

Related posts