Teljesen új alkalmazás debütálhat a TikToktól, amely akár a megoldás kulcsa is lehet az Egyesült Államokban.

Közeledik az újabb eladási határidő szeptemberben a TikTok számára az Egyesült Államokban. A megállapodás már a láthatáron van, és egy friss jelentés alapján a vállalat intenzíven dolgozik egy új alkalmazáson is, amely M2 néven fog debütálni.
Forró a TikTok lába alatt a talaj az Egyesült Államokban: egy 2024-es törvény 270 napot adott a közösségi oldal tulajdonosának, a ByteDance-nek arra, hogy eladja az amerikai üzletágát. Ez januárban lejárt, és egy rövid időre el is sötétült a TikTok az Egyesült Államokban, de néhány órán belül az épp hivatalba lépő új elnök - Trump - haladékot adott a platformnak. Sőt, ezt a határidőt azóta két további alkalommal is kitolta.
Donald Trump nemrégiben bejelentette, hogy "nagyon gazdag emberek" vásárolhatják meg a TikTokot, de azóta semmi konkrétum nem került napvilágra. Miközben a TikTok sorsa továbbra is kérdéses, a ByteDance úgy tűnik, több alternatívát is fontolgat. Az egyik lehetőség, hogy egy teljesen új alkalmazást indítanak a TikTok helyett. Erről a The Information számolt be, névtelen forrásokra hivatkozva.
A jelentés szerint az "M2" kódnevű alkalmazást már fejleszti a cég, és a jelek szerint kimondottan az Egyesült Államokba szánják. Az alkalmazás akár már szeptember 5-én megjelenhet a mobilos alkalmazásboltokban.
Amennyiben ez a terv életbe lép, a TikTok körülbelül 170 millió amerikai felhasználójának kötelező lesz letöltenie az új alkalmazást, ha továbbra is szeretnék igénybe venni a megszokott szolgáltatásokat. Az új és a régi alkalmazás egy ideig párhuzamosan működne, míg a klasszikus TikTok app várhatóan 2026 márciusában véglegesen megszűnik.
Mint a Gizmodo megjegyzi, ez egy, a jelentős politikai nyomásra adott közvetlen válasz is lenne. Egy eladás rendkívül komplex folyamat lenne, és már eddig is akadályokba ütközött - korábban állítólag egy amerikai befektetőkből álló csoport többségi tulajdonlása is szóba került, de ezt Kína megtorpedózta.
Trump korábban már kifejezte, hogy az Egyesült Államok számára elengedhetetlen Kína beleegyezése egy új megállapodás létrejöttéhez. Jelenleg a TikTok nem adott választ a legújabb hírekre vonatkozó megkeresésekre.