Ötven évvel ezelőtt a Mount Everest csúcsán valami igazán különleges történt, ám a legtöbb ember talán még sosem hallott erről a lenyűgöző eseményről.

Öt évtizeddel ezelőtt, 1975. május 16-án a japán Tabei Dzsunko nem csupán a Mount Everest csúcsára ért fel, hanem egy férfiak által dominált sportág határait is áttörte. Ő volt az első nő, aki ezt a legendás csúcsot meghódította, de története sajnos sokáig a feledés homályába merült, miközben a hegymászás krónikáját hősies férfiak nevei írták tele. Tabei Dzsunko nemcsak a természettel, hanem a társadalmi normákkal is szembeszállt; kitartása, bátorsága és csendes forradalma ma is inspirációt nyújt mindazoknak, akik mernek eltérni a megszokottól és új utakat keresni.

Immáron fél évszázada történt, napra pontosan 50 évvel ezelőtti történelmi eseményre emlékezik a hegymászósport és a világ, az események középpontjában pedig ezúttal is az expedíciós hegymászók legismertebb célpontja, a Mount Everest áll.

1975. május 4-én a japán női Everest-expedíció tagjai már hatodik hete tartózkodtak az extrém magasságokban. A csapat alig egy héttel a tervezett csúcstámadás előtt állt, és az 5-ös táborukat már felállították a hegy déli oldalán, 8000 méter alatt. Ám Tabei Dzsunko és társai úgy határoztak, hogy visszatérnek a 2-es táborba, amely 6300 méteren helyezkedett el, hogy egy kis pihenőt tartsanak. Ez a lépés azonban szörnyű következményekkel járt. Az éjszaka folyamán egy hajnali lavina zúdult le, hatalmas mennyiségű havat és jeget hozva magával, ami alatt több csapattag is raboskodott. Tabei testét a hó és a jég annyira összenyomta, hogy mozdulni sem tudott; végül négy serpa erejére volt szükség ahhoz, hogy kiszabadítsák őt a tomboló természet csapdájából.

Bár súlyos sérüléseket szenvedett, zúzódásai ellenére sem volt hajlandó visszatérni az alaptáborba, hanem a 2-es táborban kívánt maradni. "Eszem ágában sem volt elhagyni a hegyet" - emlékezett vissza egy korábbi interjúban a CNN.

Döntése pedig a hatalmas kockázat és a kudarc lehetősége ellenére is érthető, hiszen öt évbe telt, mire a történelem első női hegymászó expedíciója eljutott a Mount Everestre. Emiatt persze óriási nyomás is nehezedett rájuk, hiszen Nepál kormánya évi szinten csak korlátozott számú nemzetközi mászási engedélyt adott ki a Csomolungmára (magyarul a jelentése a Föld Istenasszonya) - így egy visszalépés több éves csúszást jelentett volna.

Közben Tibet irányából egy 200 fős kínai expedíció indult, hogy női mászókat juttasson a világ tetejére. A kínai hegymászó programok már az 1950-es években elkezdtek toborozni női résztvevőket. 1958-ban Pan Duo, más néven Phanthog, részt vett a kínai 1960-as Everest-expedícióban, de sajnos csak 6400 méterig engedték fel, mivel a hegymászók úgy gondolták, hogy a hegy csúcsa "a férfiak birodalma". 1975-re, a korabeli szexista nézetek ellenére, őt nevezték ki a kínai női expedíció helyettes vezetőjének. A körülmények azonban tragikusra fordultak, amikor a csapat súlyos balesetet szenvedett, és egy mászó életét vesztette. Ennek ellenére a kínai kormány sürgette őket, hogy minden áron előzzék meg a szintén csúcsra törő japán női csapatot.

A noszogatás és a nyomásgyakorlás már nem segített; a pillanat elszállt, és a lehetőség tovaszállt.

Eredetileg Tabei és Juriko Watanabe vállalták a feladatot, hogy megkíséreljék a csúcsra jutást, ám ekkorra már több társuk magassági betegségben szenvedett, így Watanabe segített nekik visszatérni a 2-es táborba. Tabei Dzsunko mászása rendkívül megterhelő volt, különösen a korábbi sérülései miatt. Ennek ellenére végig kitartott, és sikerült elérnie a csúcsot – ő lett az első nő, aki ezt megvalósította. Két hét elteltével a kínai csapat újra nekiveselkedett a feladatnak. Pan Duo, aki minimális oxigénnel mászott, szintén sikerrel járt, ezzel ő lett az első nő, aki az északi, technikailag nehezebb oldalról érte el a csúcsot.

A világ legmagasabb csúcsát, az Everestet, eddig mindössze 38 férfi hódította meg, de a kínai és japán mászó, akik két hét eltéréssel értek fel, megmutatták, hogy ez a különleges hely már nem csupán a férfiak privilégiuma. Tabei Dzsunko sikere gyorsan eljutott Ázsiába, ahol nagyszabású ünnepléseket tartottak Japánban, Nepálban és Indiában is. A nyugati világ azonban meglepően kevés figyelmet szentelt ennek a történelmi eseménynek.

A hegymászóként és kalandturizmus-kutatóként dolgozó Jenny Hall professzor megdöbbenve tapasztalta, hogy a hegyek világában milyen kevés női arccal találkozik. Kutatásai során bukkant rá Tabei Dzsunko inspiráló történetére, amely különösen lenyűgözte. Tabei, aki első nőként mászta meg a világ hét legmagasabb csúcsát, szinte ismeretlen maradt a szakmai közösségben. Hall professzort meglepte, hogy Tabei nem csupán kiváló hegymászó, hanem női csapatok vezetőjeként és úttörőként is harcolt a természet és a szexizmus ellen. Mindezek ellenére Japánban nem tervezik méltón megünnepelni az első női Everest-mászás 50. évfordulóját - tette hozzá a szakember a The Conversation hasábjain.

A hegymászás története hosszú ideig valóban a férfiak dominanciáját tükrözte. Az utóbbi években azonban jelentős események emlékeztetnek arra, hogy a női mászók szerepe is egyre fontosabbá vált. Emlékezzünk csak Edmund Hillary és Tenzing Norgay 1953-as legendás csúcshódításának 70. évfordulójára, valamint az 1924-es Mallory-Irvine expedíció szomorú és végzetes kimenetelére, amelynek centenáriuma szintén figyelmet kapott. Tabei Dzsunko, a történelem első nője, aki megmászta az Everest csúcsát, egy olyan időszakban tevékenykedett, amikor a nőkkel szembeni társadalmi előítéletek még mindig erőteljesen jelen voltak. Japánban a közvélemény elvárta, hogy a nők otthon maradjanak, míg expedíciós társai között sokan, köztük ő is, édesanyai és munkahelyi kötelezettségek mellett vállalták a hegymászást. Tabei lánya, Noriko, csupán hároméves volt, amikor édesanyja feljutott a világ tetejére. A hegymászó közösség férfi tagjai gyakran gúnyolódtak rajtuk, kérdőre vonva, hogy miként tudják összeegyeztetni a családi életet a kihívásokkal teli hegymászással. Ez azonban csak még inkább aláhúzta azokat a határokat, amelyeket a nőknek le kellett küzdeniük, hogy bebizonyítsák a világnak: a csúcsok nem csupán férfiak privilégiumai.

egy női csapat sosem fogja elérni az Everestet.

A hegymászónő, aki férjes asszonyként a csapat másodvezetői szerepét töltötte be, gyakran szembesült azzal a dilemmával, hogy az anyaság és a mászás között kell választania. A csapaton belül is tapasztalta a gyermeknevelési feladatok miatti érzéketlenséget, ami különösen nehézzé tette a helyzetét. Rájött, hogy vezetőként kétszer annyira kell teljesítenie, hiszen már az Everest meghódítása előtt is figyelemre méltó eredményeket értek el: 1967-ben ők voltak az első női csapat, amely megmászta a Matterhorn északi falát, majd 1970-ben a női japán csapat tagjaként Tabei volt az első nő és japán, aki az Annapurna III csúcsára jutott. Nem meglepő tehát, hogy a japán női Everest-expedíció kiválasztásának és felkészítésének érdekében Tabei megalapította a Joshi-Tohan japán női mászóklubot, hogy támogassa a női hegymászók ambícióit és lehetőségeit.

Tabei kétségtelenül a társadalmi normákkal szembeszegülve emelkedett a magashegyi hegymászás láthatatlan ikonjaként. Ahogy ő fogalmazott: "Sosem tudtam elképzelni magam hagyományos japán feleségként, aki a férjét követi." Úgy érezte, hogy a nőkkel való közös mászás sokkal egyenlőbb és inspirálóbb élmény. 1992-ben ő volt az első nő, aki megmászta a Seven Summits csúcsait, azaz minden kontinenst képviselő legmagasabb hegyet. Hírnevével élve a környezetvédelemért is kiállt, aggodalmát fejezve ki a hegymászóipar által okozott ökológiai károk miatt. 1995-ben barátnőjével közösen megszervezte az első Mount Everest konferenciát, ahol 32 női hegymászó gyűlt össze, hogy tapasztalataikat megossza.

A csúcsra való feljutás után Tabei Dzsunkót a nemzetközi női év világtalálkozóján a társadalmi fejlődés szimbólumaként ünnepelték, ám a nevét a köztudatban mégsem őrzik olyan élénken, mint például Hillary vagy Messner nevét. Ennek hátterében az áll, ahogyan a hegyek hőstörténeteit meséljük el – ezek a narratívák szinte kivétel nélkül férfiak köré épülnek. Nem meglepő tehát, hogy Tabei memoárja csupán 42 évvel a csúcsra való feljutása után látott napvilágot...

A mászásai után a média inkább a nemére és apró termetére fókuszált, semmint a teljesítményére. A hagyományos beszámolók ellenére ő mégis kendőzetlen őszinteséggel írt csapatai konfliktusairól, nehéz döntéseiről, és arról, hogy nőként mennyire nehéz szembeszállni az elvárásokkal. Megjegyezte: "A mi időnkben azt tanították, hogy másnak lenni abnormális".

A hegymászás története, amelyet túlnyomórészt férfiak írtak, máig érezhető hatással van a sportágra. A hegyekkel kapcsolatos hősiesség, kitartás, erő és férfiasság eszméje miatt a nők sokáig a háttérbe szorultak. Jelenleg is csupán a hegyi vezetők 6%-a, míg a nemzetközi szövetség tagjainak kevesebb mint 2%-a nő. Az ilyen arányok nem csupán a statisztikákban tükröződnek, hanem a hegymászás kultúrájában is, ahol a női teljesítmények gyakran elhomályosulnak a férfiak sikerei mellett.

A reprezentáció hiánya nem csupán a női hegymászók fejlődését hátráltatta, hanem komoly akadályokat is állított a támogatások, felszerelések és elismerések megszerzésében. Tabei Dzsunko és társai például kénytelenek voltak saját mászóruhát készíteni, hiszen akkoriban még nem létezett női méretű felszerelés. Az idő múlásával azonban a változás jelei megjelentek. Ma már egyre több női hegymászó történetét dolgozzák fel kutatások, filmek és kampányok keretében. Lhakpa Sherpa, aki tízszer hódította meg az Everest csúcsát, hosszú időn keresztül a támogatás híján küzdött. A 2023-as Netflix-dokumentumfilm, a "Mountain Queen" révén azonban szélesebb közönséghez jutott el. Világszerte női hegymászók alapítványokat alapítottak, hogy támogassák egymást, mint például az Empowering Women Nepal vagy a 3Sisters Adventure Trekking, amelyek célja, hogy erősítsék a női közösséget a hegymászás világában.

Az első női Everest-mászó példája kétségtelenül inspirálóan hatott más hölgyekre is, akik szintén a társadalmi változások élharcosává váltak. Ő maga aktívan részt vett környezetvédelmi programokban, takarítási akciókat irányított, tanulmányozta a tömegturizmus következményeit, és harcolt a klímaváltozás ellen. Dawa Yangzum Sherpa, aki az első női IFMGA státuszú serpa, valamint Shailee Basnet, aki 2008-ban tíz mászótársával együtt hódította meg az Everest csúcsát, szintén e nyomdokokat követik. Basnet később megszervezte a női Seven Summits expedíciót, majd társadalmi egyenlőségi kampányt indított Nepálban, ezzel tovább erősítve a nők szerepét a hegymászás világában és a közösségi aktivizmusban.

1950 óta egy rejtett közösség építette fel a nők jelenlétét a magashegyi mászásban, az ő hatásuk azonban túlmutat a hegyeken. Társadalmi, politikai és környezetvédelmi célokat mozdítottak elő, példát mutattak a szegénység, nemi megkülönböztetés és természeti pusztítás elleni küzdelemben - Tabei Dzsunko története pedig egy egész generáció számára jelentett reményt.

Emlékezete azonban nemcsak a hegymászás történetének része, hanem a bátorság, az eltökéltség és a társadalmi fejlődés példája is. Memoárja nem csupán mászótörténet, hanem feminista kiáltvány, amely megkérdőjelezi, mit is jelent valójában hősnek, bátornak és kalandvágyónak lenni. Nőként.

Halála 2016. október 26-án, 77 éves korában következett be, miután hosszú ideig harcolt a gyomorrákkal. Egyik utolsó gondolata így hangzott: "Úgy éltem, hogy soha ne kelljen megbánnom, amit nem tettem meg." Biztosak lehetünk abban is, hogy nem sokat kesergett azon a különleges expedíción, amikor a lavina nem tudta elvenni a kedvét a felfedezéstől.