Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolatának jövője kérdésessé vált, sokan úgy vélik, hogy válságban vannak. A pár körüli pletykák és a közösségi médiában megjelenő jelek arra utalhatnak, hogy feszültségek léptek fel közöttük. A rajongók és az érdeklődők izgatott
"Egyetlen forintot sem fogsz kapni senkitől!" - A Cápák viselkedése miatt teljesen kiakadtak, de a fiatal vállalkozó mégis egy lenyűgöző ajánlatot kapott a...
Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata eddig folyamatosan a figyelem középpontjában állt. Közös képeik és romantikus írásaik a közösségi médiában szinte nap mint nap megörökítették életük legszebb pillanatait, így követőik szemtanúi voltak minden fontos eseménynek, a házasságkötéstől kezdve a gyermekeik születéséig. Azonban most egy új fejezet kezdődött: a sztárpár már hónapok óta nem osztott meg közös fotókat, sőt, még a karácsonyi és újévi ünneplésükről sem láthattunk semmit. A csend, ami körülvette őket, sok kérdést felvet, és a rajongók kíváncsian várják, mi állhat a háttérben.
Éppen ezért a rajongók körében a Redditen egyre több találgatás kap szárnyra, amit csak még inkább fokoz, hogy míg Edina december végén, addig G.w.M január elején ünnepelte születésnapját ám a korábban megszokott idilli, közös posztjaik ezen alkalmakkor is elmaradtak.
A story.hu szerint a kommentelők azok után, hogy a pár felszámolta közös vállalkozásait, arra is felfigyeltek, hogy Edina nemrégiben elkezdett személyi asszisztenst keresni. Egyesek szerint ez is azt jelezheti, hogy az egykori szépségkirálynő és négygyermekes édesanya egy önálló életre rendezkedik be.
Az optimistább követők abban bíznak, hogy az influenszer és a rapper csupán a közösségi média zűrzavara elől menekültek, és most inkább a családi életükre összpontosítanak.