Sárga Ferrari diadalmaskodott Le Mans-ban: Kubica nem a gyári csapat színeiben hódított!


Egymás után harmadszor zárult Ferrari-sikerrel az évente sorra kerülő Le Mans-i 24 órás autóverseny, amelyet ezúttal a többek között a korábbi Forma-1-es pilóta, a lengyel Robert Kubica által vezetett AF Corse csapatának sárga Ferrarija nyert meg.

A vasárnap délután lezárult egynapos versenyen a Kubica, a kínai Ji-fej Ji és a brit Phil Hanson alkotta csapat összesen 387 kört teljesített a híres pályán. Nemcsak hogy elsőként értek célba a kockás zászló alatt, hanem a vörös színű gyári Ferrarikat is sikerült maga mögé utasítaniuk.

A "tiszta Ferrari-dobogót" a Penske csapat Porschéja akadályozta meg, amely 14.084 másodperces hátránnyal második lett, szintén megelőzve a harmadik és negyedik helyen záró gyári Ferrarikat.

A Porsche Penske versenyautóját a francia Kevin Estre, a belga Laurens Vanthoor és az ausztrál Matt Campbell irányította váltásban, míg a dobogó legalsó fokára a 2023-as győztes trió - Alessandro Pier Guidi, Antonio Giovinazzi és James Calado - vezette Ferrarival érkezett. A tavalyi bajnok hármas, Antonio Fuoco, Nicklas Nielsen és Miguel Molina, ezúttal a negyedik helyen zárta a versenyt, így nem tudták megvédeni az előző évi elsőségüket.

Related posts